Get Adobe Flash player

Crescendo Nyári Akadémia


A Tokaj városában megrendezett művészeti intézmény minden évben több száz diákot fogad a világ minden tájáról, hogy a nemzetközi művésztanároktól tanuljanak hangszeres, kamara és zenekari zenét, éneket, operát, vagy éppen színészetet, függően attól, hogy ki milyen szakra jelentkezik.

an image


 

A művészpalánták korosztálya a 10 évestől egészen a posztgraduális képzést igénylő érett előadókig terjed, kiknek igen nagy része részesül ösztöndíjban. Sokak számára ez a támogatás az egyetlen lehetőség, hogy aktív hallgatóként részese lehessen az intenzív két hetes kurzusnak. A Parlando zenepedagógiai szaklap 2012/4. számában megjelent cikk egy korábbi Nyári Akadémia élményeiről számol be.

an image


 

Mivel a Stella Hangstúdió vezetője, Dominkó István maga is egyik alapító tanára a Nyári Akadémiának, szoros együttműködés jött létre a fiatal muzsikusokat támogató hangstúdiónk és a jövőre már 13. alkalommal megrendezésre kerülő Crescendo Nyári Akadémia között.

an image


 

Bővebb információról, a jelentkezésekről, szalonkoncertekről, támogatókról és még sok érdekességről a Crescendo honlapján és a Facebook idevonatkozó oldalán olvashat.

an image


Legfrissebb híreink

  • A XI. Crescendo Nyári Akadémia két tehetséges fiatal résztvevőjét, a hegedűs Kruchió Esztert és a fuvolista Kruchió Rebekát ajándék hangfelvétel készítésével szponzorálja a Stella Hangstúdió
  • A II. Országos Jazz-zenei Versenyt szponzoráltuk. Demo hangfelvételt nyertek: Velsz Kristóf zenekara (Pikéthy Művészeti Iskola), Magda Balázs zenekara (Bartók ZSZKI) és Jónás Rezső (Egressy ZSZKI). Gratulálunk! Bővebb infó itt






Elérhetőség:

Dominkó István stúdióvezető +3630/2366822

dominkoistvan@gmail.com